May 2011
azért sajnálom csak hogy rádión hallgatom ezt most és nem tvn nézem, mert a lánczinak a rengeteg összehordott tartalmi marhaság mellett volt egy csodálatos pillanata, amikor egy focihasonlatot vett elő hogy illusztrálja a nemzeti összetartozás szükségességét, egész biztos vagyok benne hogy ekkor ilyen alamuszi módon odamosolygott az alighanem mellette ülő orbánra. aki amúgy most kezdi beszédét!
a lánczi után a demján is az egyetemi tanárokat rugdossa, hogy túl sok van belőlük, most épp a horthy-rendszerrel példálózik, hogy akkor egy egyetemi tanár a felső tízezer tagja volt, ezt kéne visszahozni, ehhez persze el kell kergetni sokakat. vajon ezzel valami orbán-bejelentéshez ágyaznak meg? nagyon izgulok! közben megint az megy, hogy az a baj, hogy oktatásunk mindenkiből művészt és tudóst...
20 perce megy egy németnyelvű audi-reklám a konferencián, de még ez is sokkal értelmesebb és izgalmasabb, mint az a modoros seggnyalás-futam amit a lánczi művelt. nagyon remélem hogy mostmár az orbán jön, mert ha még a demjánt is meg kell hallgatnom előbb, szerintem végleg meg fogok őrülni
orbán, demján, lánczi andrás és az audi vezérigazgatója egy konferencián, ennél nagyobb bulit elképzelni se tudnék!!!!444
Az ebiskola feljegyzései szerint az oktatók “komoly sikereket” értek...
– nincs mese, ezt a könyvet el kell olvasni, már úgyis rég volt kezembe ufómagazin
Az ámbráscet meglehetősen különös állat.
– van a sutyák tibornak egy tökjó monográfiája foucaultról, abban szerepel ez a mondat, nyilván van mellé kontextus meg minden, de mégis mindig amikor meglátom így leírva (ráadásul épp olyan a tördelés, hogy egy új lapon szerepel, első mondatként), mindig röhögnöm kell :/
óriási deathmatch van kibontakozóban, a... →
A kormány felszámolja az 1988-ban alapított Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot...
– :O:D (via mivoltmaaneten)
remélem Hoffman Rózsa közvetlen irányítása alá kerül. Amúgy ebben az az igazán szánalmas, hogy mennyire megkésett, időn kívüli csatája a kultúrharcnak, milyen kis pitiáner törlesztés a múltbeli sérelmekért. Utoljára a 90es években volt releváns helye a liberális...
A kormány felszámolja az 1988-ban alapított Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot...
– :O:D
'mert orbánék biztos nem olvasták az aranybullát,...
és itt egy felolvasandó szószerinti részlet az aranybullából, na ekkor vált végérvényesen is biztossá hogy a mai tűzoltó-rendőr tüntetést ott kell hagyni a picsába, ezt valami rekedt hangú öregúr adta elő az emelvényen, s még így is sokkal lázítóbb beszéd volt, mint amit szima judit tartott, aki szerintem a fidesz fizetett ügynöke, 50 percig beszélni 3000 felbőszült nagydarab férfi előtt, úgy hogy...
A TMRSZ Kossuth téri demonstrációján mintegy háromezer ember, rendőrök,...
– én indulok is most rögtön,ha valaki arra jár, ihatunk egy sört!
Most az országot kell újjáépíteni, és azt kérdezi, ez meddig tart? Nem tudom,...
– nagyinterjú kósával a hírszerzőn, gyönyörű zárógondolatokkal
Már fel sem vesszük. Komoly történelmi hagyománya van annak, hogy megszokjunk...
– nehéz lenne vitatkozni para-kováccsal
Jack Warner makes claims against Sepp Blatter in... →
egy világ fog összedőlni bennem, ha kiderül hogy a fifa vezetői korrupt üzletemberek. mi lesz a következő, kiderül hogy a csányi sándor tisztességtelen?!%! :-(
jehova asked: Oké, de képzeld el úgy, hogy a Pepe (vagy Kapa, sose' tudom, a magasabbik) hangján kiabálja ezt valami taxis, közben köpköd és egy picit rángatózik a feje. Szerintem ez így tökre életképes!
jehova:
Hát nem tudom, szerintem nem olyan vészes, a markoferko által is joggal kiemelt “Tekerünk a tóra?” például eléggé bonmot-gyanús így elsőre. Ha tudnék vezetni, én szíves-örömest kiabálnám a figyelmetlen kerékpárosoknak, azzal a jellegzetes hangsúllyal, ügyelve a helyes arányokra: picit ironikusan, picit felbaszódva, tudjátok.
de ez a tekerj a tóra dolog ez egyáltalán nem saját...
galaxisriporter:
Imádom az olyan, rendkívül széleskörűen tájékozott észosztókat, akik elsütik az ‘oké, hogy a fizetés biztos nem rossz’ aduászt például a Magyar Nemzetre vonatkozóan. Aki ilyet leír, nem kétséges, hogy mindent tud a magyar médiáról. Mindent.
nyilván fogalmam sincs a fizetésekről a nemzetnél, de ha az van amit sugallsz, hogy még ráadásul meg se fizetik őket ezért, akkor az...
A Magyar Nemzet nekiment a kerékpárosoknak, ezek...
wmhuba:
“Elérte a kritikus tömeget a magyarországi öngyilkosjelöltek száma. Ez már önmagában is komoly társadalmi probléma lenne, ám akikről szó van, mások életét is kockáztatva próbálnak meg átlépni a túlvilágra. Közben arról beszélnek, hogy ők azok, akik nem szennyezik a környezetet, ráadásul egészségesen élnek. Valamelyik nap az autómban ülve balról egy kerékpáros tűnt fel mellettem. Miután...
Az első kérdést Szőcs Gézának tesszük fel, aki hatáskörében és személyében...
– tökéletes cikk a hírlapban
nagyon sok videó spanyolországból e link mögött →
sajnos az elején van egykettő kevésbé izgalmasra sikeredett pr-videó is,de azok viszont kurvajók, amelyeket a tömegben állva vettek fel emberek. külön döbbenetesek azok, amelyek a barcelonai rendőrségi reakciókról szólnak, ilyen erővel nekiesni szerencsétlen hippiknek, ezt alighanem még iránban is kulturáltabban tudták volna intézni :/
"Mégis eljutott Magyarországra a gyilkos uborka?"
értem én mit akar ezzel felvezetni a hírszerző facebookon,de én asszem túlsok kisköltségvetésű, nyolcvanasévekbeli amerikai horrort láttam ahhoz, hogy ugyanarra tudjak gondolni, mint amire ők
tmnk asked: Ezt a lajháros cukiságvideót gondolom neked is dobhatta a gép a Radar alá, de ha mégsem, akkor: http://vapours.us/post/5866161241/dont-even-try-to-tell-me-this-is-not-the-cutest
amúgy lehet ma valahol nézni a meccset a városban, ahol nem 700 a soproni és nem 150 idióta, évente két este erejéig fociszakértő informatikus és üzletember vesz körbe? a szar idő kicsit felrúgta a terveimet:/