Petike, mi volt ma a neten?

Text

reggeli indulás 111018

szazsoketharmadaharomharmadert:

idilli kezdet, drámai vég.

Minden a nagy könyv szerint ment. Szokás időben ébresztés, váltva öltöztek, ettek, gyors fésülködés és táskapakolás. 

A táncos hátizsák összerakása miatt viszont miniális késébe kerültünk. 7:45-re értünk le a kocsihoz. Az addig idilli reggel ekkor hirtelen drámába fordult. A kisebbik benyögte, hogy szerinte az egyik könyv talán fent maradt a lakásban. Ekkor odarángattam a csomagtartóhoz és belenézett a táskába, de továbbra is bizonytalan volt, hebegett habogott, nem tudta, hogy a suliban van-e a könyv vagy a táskájában. Elkezdett sírni, hogy fekete pontot kap, ha nem lesz a suliban a könyv. Erre a nagyobbik meg rákezdett, hogy most ezért késünk el. Ekkor eldurrant az agyam. Bevágtam a kocsiajtót és a nagyobbat bezártam a kocsiba. A kicsivel pedig nekivágtunk a 4. emeletnek. Kellően ideges voltam, leginkább azért, mert bizonytalan volt, és sírt egyre jobban. Maflást nem akartam az utcán adni, ezért a jól bevált kézropogtatást alkalmaztam, mindeközben korholtam alaposan. Sírva mentünk fel a lakásba, belépett, de nem ment tovább, nem akarta megnézni a szobájában, mert azt mondta, a suliban van a könyv. Lefele menet is  kapott kézszorongatást. A kocsiban a nagy magánkívül volt. Én pedig a tudtukra adtam, hogy mától csak akkor kapnak vacsorát, ha a táska össze van pakolva, és ki van készítve az előszobába. Mindezek után 7:55-re értünk a sulihoz, behajtottam őket, a kicsinek adtam még egy kézszorongatást, és bosszúsan elváltunk egymástól. A kicsi sírós hangon annyit mondott: utállak apa. nem igazán hatott meg.

szia szazsó! tudom hogy thread lett ebből,de nincs most időm visszaolvasni meg nem is a saját gépemről vagyok, úgyhogy csak annyit szeretnék gyorsan, hogy egy hihetetlen mértékű ostoba fasz vagy, az meg külön csodálatos, ahogy a kispolgári felszínességed kitüremkedik abban, hogy utcán nem állsz neki ütni a gyerekedet, ‘csak’ a kezét ropogtatod. remélem még 7-8 év, és valamelyik udvarlója fog eszméletlenre pofozni egy családi ebéd közben. addigis, hajrá magyarország, hajrá magyarok!

via szazsoketharmadaharomharmadert
Posted on Wednesday, October 19 2011.
118
Notes
  1. nagymate liked this
  2. elvisegydrog liked this
  3. ilyen reblogged this from szazsoketharmadaharomharmadert and added:
    no country for young man
  4. psyclonejack reblogged this from szazsoketharmadaharomharmadert
  5. halottkemajokem reblogged this from izmaelita and added:
    “nem találunk szavakat”
  6. yourcatwasdelicious liked this
  7. kavics reblogged this from manoe and added:
    Van egy 6 és egy 4 éves gyerekem, eddig még nem ütöttem meg őket. Lehet, hogy meg fogom, de hogy nem fogok aljas módon...
  8. kilatasaparkanyrol reblogged this from kosullo and added:
    remélem szazsó kemény férfiként adja a pofont a kislányoknak, nem csak amolyan liberális maszatolást tessék lássék....
  9. igotnastyhabits liked this
  10. dearkinghaakon liked this
  11. barbarbeerbar reblogged this from szazsoketharmadaharomharmadert and added:
    kölökre, hasíts szíjat...gyerekben úgyis...öröm van, mikor...
  12. tekatana liked this
  13. heymyfish reblogged this from szazsoketharmadaharomharmadert and added:
    még egyet beírhattok...szazsónak. szerintem...büszke rá,...
  14. manoe reblogged this from ka-steve and added:
    senki nem állította követendő példaként sem eléd, sem senki más elé.
  15. ka-steve reblogged this from sronti and added:
    Word. Mindenkinél szakad el a cérna, ráadásul ugye akik nem tudjuk mivel jár gyereket nevelni, nem tudjuk és kész....
  16. semminullalofasz reblogged this from manoe and added:
    Én szazsoval vagyok. Megtudom érteni. Néha kell...kis törődés, màrcsak azért is, hogy...
  17. manoe reblogged this from sronti and added:
    Nem tisztem Szazsó érzéseit megítélni. Viszont hiszek abban, hogy megbánta, különben nem beszélne róla. Az a bajom a...
  18. primetimeofmylife reblogged this from manoe and added:
    Én azért kérem a jóistent, hogy ne legyen igazad. Meg nyilván igyekszem tenni is ezért.
  19. sronti reblogged this from manoe and added:
    A különbség az, hogy te valószínűleg megbánod, és nem gondolod helyén valónak. Olvass el még néhány ilyen reggeli...
  20. manoe reblogged this from primetimeofmylife and added:
    jajj bazmeg, pont az a sors iróniája, hogy te is valami hasonlóan pitiáner dolog miatt fogod csinálni. nagy dolgokért...
  21. primetimeofmylife reblogged this from manoe and added:
    Persze, hogy meg fog, csak nem egy valahol elhagyott könyv miatt. Inkább késsen el a lányom kéthetente egyszer, minthogy...
  22. threefinch liked this
  23. indiehardcore liked this
  24. korankelo reblogged this from manoe
  25. kowarski reblogged this from sronti and added:
    Elöször azt hittem fiúkról van szó, de lányokkal így ez kicsit sok. Anya mit szól ehhez? Jó lenne hinni, hogy azért...
  26. primetimeofmylife liked this
  27. manoe reblogged this from primetimeofmylife and added:
    89 notes, elég jól pörög ez a cucc. Szazsót nem értem, hogy pont egy ilyen helyen comingoutol, hogy képtelen néha...
  28. pinkzokni liked this
  29. primetimeofmylife reblogged this from szazsoketharmadaharomharmadert and added:
    azt látom magam előtt, hogy tulajdonképpen totálisan szarni fogok arra, hogy a gyerekeim a legjobb akaratunk és családi...
  30. junkfoodandwine liked this
  31. kosnya reblogged this from smskedves and added:
    dehat ez a tumblr sajat bolondja! , mindenki szabo bacsija a foldszintrol akinek a gyerekek mindig berugjak foci kozben...
  32. ka-steve reblogged this from sronti and added:
    Örülök, hogy a legnagyobb nehézséget ezzel a threaddel kapcsolatban az okozta, hogy melyik protestreblogot reblogoljam....
  33. taborilelkesz liked this
  34. pblue reblogged this from szazsoketharmadaharomharmadert and added:
    fogja mondani, de biztosan gondolni fogja, es akkor mar...fog hatni. te tokeletes peldaja...
  35. pausz-as-koepkoedoe liked this
  36. applepickerproductions liked this
  37. riposzt reblogged this from szazsoketharmadaharomharmadert and added:
    tetszik az egészből,...nőt csak pár méterről látott szerencsétlenek osztják
  38. gorillavideos liked this
  39. tolomakontentot liked this
  40. therealgeek liked this
  41. rpoisonivy liked this
  42. izmaelita liked this
  43. smskedves reblogged this from szazsoketharmadaharomharmadert and added:
    jó ideje olvasgatom reggeli indulás postjaidat és mindig elhűlök azon,...lehet ennyire...
  44. tekatana reblogged this from mivoltmaaneten and added:
    esti lefekvéshez pedig biztos ki van készítve egy vaskos bőrkötéses biblia, vagy egyéb céleszköz, ami nem hagy nyomot....
  45. psbalint reblogged this from kilgoretrout42 and added:
    nem tudom mit mondtak ezeknek a gyerekeknek, mi történik akkor, ha feketepontot kapnak vagy elkésnek, mert szerintem...
  46. csonkarebi liked this
  47. sronti reblogged this from mivoltmaaneten and added:
    lángosozásról. Ez bőven túl sok, és nyolc év nevelőotthon után kérem senki ne próbálja nekem megmagyarázni,
  48. ka-steve liked this
  49. Show more notesLoading...
Petike, mi volt ma a neten? kurvaranincssemmianeten@gmail.com
Ask me anything
Previous Next