Petike, mi volt ma a neten?

Text

tegnap kimentem én is a dörneres tüntetésre, egyrészt mert eleve épp a közelben volt dolgom, másrészt pedig ugyan - nincs ezen mit tagadni - az új színházba olyan 5-6 éve járhattam utoljára, de szerintem nemcsak bérletesként baszhatna fel a dolog hogy a városvezetés egy nyilvánvaló politikai alku eredményeképpen egy olyan pályázatra dob oda néhány nácinak egy évi soktíz milliós közpénzből futtatott színházat, mely pályázatnál én is összeszedettebbet és kevésbé sértődötten buta nácisat írok három feles után, és az akár még nem is feltétlenül lenne tele nyilvánvaló hazugságokkal különféle leszerződtetett társszínházakról meg hasonlóakról. szóval hogy ott voltam, sajnos csak az első órában, így a fábryt nem is láttam,de annyit el szeretnék mondani hogy borzasztóan jó iránynak tűnt, ahogy sok évtizedes színpadi múlttal rendelkező, rekedtesen dörmögő, öblös orgánumú színészek álltak ki felháborodni a színpadra, ezerszer hatásosabb a szájukból zengő újnyilasok hördülés, mint bármilyen ügyesen összerakott politikai érvelés, szóval reményeim szerint a tüntetésszervezők is rá fognak érezni erre az irányra, és ezentúl nem lesz shakespeare-színész nélkül kormányellenes megmozdulás a városban! 

Posted on Sunday, October 23 2011.
34
Notes
  1. izmaelita liked this
  2. ka-steve liked this
  3. anononthewater liked this
  4. palpatapeter reblogged this from mivoltmaaneten and added:
    dologról van szó, nem mindenféle bonyolult alkuról. Eperjes jó barátja Orbánnak, és járt már neki
  5. libydora liked this
  6. m-x liked this
  7. egyeske reblogged this from akiraly and added:
    kap pénzt (elkerüli...megteszi. Ettől...Tarlós kulturális...
  8. szarazene liked this
  9. akiraly reblogged this from klag and added:
    ez legalabbis a nyilvanvalo politikai alkunal lenyegesen egyszerubb es eletszerubb magyarazat volna.
  10. akiraly liked this
  11. mivoltmaaneten liked this
  12. klag reblogged this from mivoltmaaneten and added:
    heló, én annyira értek a politikához mint a valláshoz és az autókhoz, de nem lehet, hogy azért, mert irtózatosan ostoba?
  13. junkfoodandwine liked this
  14. mivoltmaaneten reblogged this from akiraly and added:
    ez tök világos általánosságában, de itt most akkorsem értem hogy milyen egyszerűbb magyarázat lenne lehetséges, mármint...
  15. amtitkosvergodese reblogged this from mivoltmaaneten and added:
    Sztem Csurkát fizetik...98-02 közti szolgálataiért.
  16. akiraly reblogged this from mivoltmaaneten and added:
    es a konkret ok nyilvan nyilvanvaloan politikai alku kellett legyen, ugye. de egy politikai alkunak nem a quid pro quo a...
  17. annflower liked this
  18. mivoltmaaneten reblogged this from akiraly and added:
    hát a konkrét alkut nyilván nem ismerem én sem, de egyrészt van ugye a csurkának a döntést hetekkel megelőző rötyögése a...
  19. impoftheherpderps reblogged this from akiraly and added:
    Hát a csurka megígérte tarlósnak, hogy leszopja cserébe. Azt hittem, ez evidens volt.
  20. akiraly reblogged this from mivoltmaaneten and added:
    engem amugy kurvara erdekelne az...nyilvanvalo politikai alku,
  21. enk1du liked this
  22. minuszot liked this
  23. camelotfunky liked this
  24. jehova liked this
  25. sronti liked this
  26. wombatszombat liked this
  27. fthemiaou liked this
  28. spamdog liked this
  29. therealgeek liked this
  30. napispam liked this
  31. gsmorocz liked this
  32. milegyenanevem liked this
  33. mivoltmaaneten posted this
Petike, mi volt ma a neten? kurvaranincssemmianeten@gmail.com
Ask me anything
Previous Next