van egy nagyon fura ismerősöm facebookon, illetve hát persze több is, de azok meg főleg ti vagytok, na de hogy ez a lány még az első években tűnt fel sokszor filozófia szakon, soha három szónál többet nem váltottunk, de aztán bejelölt és hát nálam azért nincs túl magasra tolva a visszaigazolás mérce, szóval elfogadtam persze. aztán hosszas csönd ott, majd egyszercsak elkezdett aktívan kontentet tolni, nade nem akármilyet, a semmiből kiderült hogy masszív tősgyökeres kdnp-szavazó, nem egyszerű szimpatizáns, hanem akinek a párt értékvilága tényleg egyben lefedi a saját preferenciáit is. mondanom se kell hogy az egyik kedvenc facebook ismerősöm, hetente kéri státuszüzenetben isten áldását a magyarokra és semjénre, folyamatosan posztol bármit, amit a magyar püspöki konferencia kiad nyilatkozatot. eleinte még az is felmerült persze, hogy csak egy nagyon ügyesen összerakott troll, de aztán a képei között kutatva ráakadtam a plakátokra, mely szerint 21 évesen (!?+%) kdnp-s képviselőjelöltként indult valami jászsági faluban. nem nagyon van amúgy aktív kifutása most ennek a posztnak, csak tényleg hálás vagyok a sorsnak, hogy mindennap szembejöhet ez a nagyon durván értelmezhetetlen alternatív világ, most pl. ezt a videót tette ki, melyen ha jólértem, a men in black mintájára papok írtják ki a gonoszt?, mindezt azzal a kommenttel, hogy ‘;) a DK-tól is megmentenek minket’. amúgy most valami hasonulásos szakasz lehet az életében, mert egy korábbi mai státuszüzenete még arról szólt, hogy ‘Istenem, add, hogy meg tudjam bocsátani magamnak, hogy valaha szimpatizáltam Gyurcsány Ferenccel!’
nagyok sokat várok ettől az iránytól!